HU / EN

Magyar Ingatlanfejlesztési Nívó díj Pályázat III. díj

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívó díj Pályázatot. 

A magyar pályázat azt a célt szolgálja, hogy a pályázattal előkészítse és elősegítse azt, hogy a  magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi nívó díj pályázatán. Az elmúlt 16 alkalommal a hazai pályázaton több, mint 289 alkotás mutatkozott be és a legjobbak nagy sikerrel szerepeltek a hazai eseményt követő  FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi pályázaton.

Idén is - a hagyományoknak megfelelően - a hazai  verseny lezárása után a FIABCI Magyar Tagozata segítséget nyújt a pályázóknak abban, hogy minél sikeresebben vegyenek részt a FIABCI Prix d’Exellence elnevezésű nemzetközi pályázatán. A győzteseket a Wall Street Journal, a nemzetközi pályázat médiatámogatója egy egész oldalas ismertető keretében mutatja be.

A hazai pályázaton a nemzetközi verseny feltételeinek megfelelően minden olyan épület, épületegyüttes részt vehetett, amelynek az átadása, vagy használatbavételi engedélye 2014. december 31.-e előtt volt és az azt megelőző 6-7 évben valósult meg. 

A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai a fejlesztési koncepció, az építészeti értékek, a projekt megvalósításának műszaki megoldása, a kivitelezés minősége, a fejlesztés gazdaságossága és eredményessége, társadalmi hasznossága, valamint az, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a szűkebb és tágabb környezetében lakók életkörülményeinek javításához. 
A Pályázat eredményhirdetésére 2015.11.23.-án került sor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában, Budapesten.

A Pályázat kiírója a FIABCI Magyar Tagozata, Gönczi László elnök.
A Pályázat társrendezője a Magyar Ingatlanszövetség, Mehrli Péter elnök.

A Bíráló Bizottság tagjai:

  • Gönczi László elnök, a FIABCI Magyar Tagozatának elnöke
  • Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke
  • Beleznay Éva Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete alelnöke
  • Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke
  • dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
  • Harkácsi István, az Irodakereső.info igazgatója
  • Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára
  • Koji László, a Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke
  • Litomericka Adriena (Szlovákia), a CEI volt alelnöke
  • dr. Szauter István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöki tanácsadója
  • dr. Tompai Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja

A Pályázat támogatói:

  • Budapesti Építész Kamara
  • Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
  • Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége
  • Irodakereső.info
  • Lakásvásár Médiacsoport
  • Magyar Építész Kamara
  • Magyar Fürdőszövetség
  • Magyar Ingatlanszövetség
  • Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  • Magyar Urbanisztikai Társaság

A Pályázat díjazottjai 

I. Díjat nyert a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata által nevezett 100 lakásos passzív ház, egyben a Környezettudatos építés kategória I. helyezettje

Pályázó: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Beruházó: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
Tervező: Archi-Kon Kft., Nagy Csaba felelős tervező, Pólus KárolyKiss Tamás,Déri Dániel, Várhidi Bence tervezők
Kivitelező: Magyar Építő Zrt.

II. Díjat nyert a Budapest Főváros IX. kerületi Önkormányzata által nevezett IX. kerületi tömbrehabilitáció, egyben a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíjasa

A pályázó cég neve:
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Beruházó: Master plan
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata


IX. kerületi tömbrehabilitáció

III. Díjat nyert az Egyetemi Campus-Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft által nevezett Graphisoft park - Budapest, egyben az Örökségvédelmi kategória I. helyezettje, és a Legjobb projekt a Pályázók szavazatai lapján

Pályázó: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.
Beruházó: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.
Tervezők: U1, U2, U5, U6 épületek: Kajdócsi Jenő; U3 épület: Szász László
Kivitelező: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.

Graphisoft park - Budapest

A Pályázat különdíjasai

  • Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének és az Irodakereső.info különdíjasa: a Futureal Zrt a VISION Towers - Budapest pályaművel

Pályázó: Futureal
Beruházó: Futureal
Tervező: 3H Építésziroda
Kivitelező: Pedrano Group

  • A Budapesti Építész Kamara különdíjasa: a Palatium Stúdió kft által nevezett 4 –es Metró 10 állomása - Budapest A Lakásvásár Médiacsoport különdíjasa : a Market Építőipari Zrt által nevezett FTC Stadion - Budapest

Pályázó: PALATIUM Studio Kft.
Építtető: BKV Zrt. DBR Metro Projektigazgatóság
Lebonyolító: EUROMETRO Kft., BKK Közút Zrt.
Generáltervező: FŐMTERV – PALATIUM – UVATERV Konzorcium
Építész tervezők: PALATIUM, Budapesti Építészműhely, Puhl és Dajka, Gelesz és Lenzsér, Sporaarchitects
Belső beépítés kivitelező: SWIETELSKY Magyarország Kft.


  • A Magyar Ingatlanszövetség különdíjasa: a Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft Szarvasi Vízi színház pályaművel

Pályázó: Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft.
Beruházó: Szarvas Város Önkormányzata, Babák Mihály polgármester,
Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft., Csasztvan András ügyvezető igazgató
Tervező: Szarvas-Városterv Kft., Janurik György ügyvezető
Kivitelező: INTEGRÁL Építő Zrt., Bődi János elnök-vezérigazgató

  • A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége különdíjasa: a Savim Hungary Kft a Hotel Palazzo Zichy– Budapest pályaművel

Pályázó: Savim Hungary Szolgáltató Kft.
Beruházó: Savim Hungary Szolgáltató Kft.
Tervezők: Szmetana Kristóf, Natalie Rottenburg
Kivitelező: Savim Hungary Szolgáltató Kft

Pályázó: Market Építő Zrt.
Beruházó: MNV Zrt.
Tervező: SAMO Kft., Streit Ágnes
Kivitelező: Market Építő Zrt.


Gönczi László
elnök
FIABCI Magyar Tagozat,
és a Zsűri elnöke

 
Forrás:
http://epiteszforum.hu/rangos-dijat-kapott-a-100-lakasos-passzivhaz

Cikkek, megjelenések

Karácsony

Karácsony

Mindenkinek meghitt, áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Pro Architectura Díj

Pro Architectura Díj

Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy Újbuda önkormányzata Pro Architectura díjjal jutalmazta Kajdócsi Jenőt a Szurdok utcai társasház tervezői munkájáért.

Év homlokzata 2018 különdíj

Év homlokzata 2018 különdíj

Szurdok utcai társasházunk különdíjat nyert az Év Homlokzata 2018 pályázaton. A szakmai zsűri 65 pályázó közül választotta ki a díjazottakat.